2008. június. 09. 16:54 Eduline Utolsó frissítés: 2008. június. 09. 17:13 Egyéb

Kiricsi Karola: „ A környezetvédelmi – és a közlekedési szakjogászképzés összefügg!” (x)

Kiricsi Karola neve többeknek ismerősen cseng, hiszen ő a BKV sajtószóvivője. Emellett egyszerre két szakra jár az JTI posztgraduális képzésen.

Elte JTI logo

Mikor fog végezni?
Már csak egy-egy záróvizsga hiányzik az egészből. Kicsit elfoglalt voltam az utóbbi időben. Három éve kezdtem, most a két szakdolgozatírással egy kis szünetet tartok.
 
Melyik szakokat választotta?
A közlekedés szakjogászt és a környezetvédelmi szakjogász.
 
Miért pont ezeket?
A környezetvédelmi szakjogászt az elkötelezettségem miatt. A másik szakmai szempontból érdekel, mivel 2004 óta a közlekedésben dolgozom. A két dolog összefügg, főleg a közösségi közlekedés területén. A környezetbarát közlekedés egyfajta alternatív közlekedési mód, hiszen az autóhoz képest a kerékpár, vagy a közösségi közlekedés alternatív közlekedési módként fogható fel. Ezért a két terület valójában összefügg.
 
Ezért jár egyszerre két szakra?
Úgy gondoltam mindkettőt szeretném. Ez ritka. Nem is javasolta senki, az anyag mélysége, és a vizsgaidőpontok miatt.
 
kiricsi01
Miről írja a szakdolgozatait?
Még csak terveim vannak. Egyelőre a közlekedés szakirányban a sztrájkkal kapcsolatos problémakör érdekel. A sztrájktörvényben nincs teljesen tisztázva, hogy mit jelent pontosan az elégséges szolgáltatás egy közlekedési szolgáltatás esetében.
A környezet irányban az alternatív közlekedési módok szabályozásának Európai Uniós összehasonlítása érdekel.  
 
Tudna erre egy példát mondani, hogy ez mit is jelent pontosan?
Nálunk tilos a buszsávot kerékpárosoknak használni. A gyakorlati tapasztalat szerint ez nem jó megoldás. Bécsben bizonyos időpontokban, bizonyos szakaszokon mindez megengedett. Valószínűleg a szabályozás megszületésekor lényegesen kisebb volt még a forgalom. Azóta megnőtt az autósok, biciklisek, sőt, még a buszsávok száma is. Itt a szabályozás mögötte marad az élet követelményeinek. Máshol erre van már megoldás. Ezt szeretném összehasonlítani, ilyen példák által.
 
kiricsi_02
Hogy tudja összeegyeztetni időben a két szakot a munkájával?
Mióta a BKV szóvivője vagyok, azóta nagyon nehezen. A munka és a tanulás átfedésben van. Korábban olyan időbeosztásban dolgoztam, hogy ezt meg tudtam oldani. Az előző munkahelyemen, a Fővinformnál ugyanis hajnalban és este dolgoztam, a nappalaim szabadok voltak. A munkáltatóm tanulmányi szabadságot biztosított a vizsgaidőszakokban. Most már mivel csak a szakdolgozatírás van hátra, így nem kell adott időpontokban bejárnom. De nem szeretném elodázni a szakdolgozatok leadását!
Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.