Nettó 420-520 ezer forint az óvodai nevelő technikusok kezdő fizetése
Ugyanazokat a béreket kapják, mint a diplomás óvodapedagógusok, és a szabadságaik száma is ugyanannyi.
Ugyanazokat a béreket kapják, mint a diplomás óvodapedagógusok, és a szabadságaik száma is ugyanannyi.
Akár egy-két év alatt is elsajátíthatjátok, ha megfeleltek a feltételeknek.
Ugrásszerűen nőtt az oktatási ágazat népszerűsége, mióta technikumban is lehet óvodai nevelőnek tanulni.
Az ország 43 helyszínén elérhető, öt, kettő, de akár egy év alatt is elvégezhető és bruttó 640 ezer forintot meghaladó fizetést is jelenthet. Összeszedtünk mindent az óvodai nevelő képzésről.
Mutatjuk a technikumok listáját, ahol indítanak technikusi óvodai nevelő képzést.
Technikusi végzettséggel az óvodai nevelők is ugyanannyit keresnek, mint egy diplomás diplomás óvodapedagógus - ez derül ki abból a belügyminisztériumi levélből, amit az Eduline szerkesztősége is megkapott.
Mutatjuk, hol érhető el az új technikumi képzés.
A tervek szerint a technikumi képesítéssel rendelkező óvodai nevelők a diplomás óvodapedagógusok munkáját fogják segíteni.
Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.