Középiskolai felvételi: itt nézhetitek meg, milyen eredményeket értek el az érettségin a kiválasztott iskolában
Ha nehéz kiválasztani, melyik középiskola legyen a cél a felvételin, érdemes ezt az információt is mérlegelni a döntésnél.
Ha nehéz kiválasztani, melyik középiskola legyen a cél a felvételin, érdemes ezt az információt is mérlegelni a döntésnél.
Szakemberrel beszélgettünk, hogyan lehet túlélni az iskolára való visszaállást a gyerekekkel. Elő a naptárral, mert összegyűjtöttük, mi vár még rátok az egyetemi felvételi után. Volt, ahol több mint 200 ponttal emelkedett a ponthatár az idei egyetemi felvételin - ezek voltak a hét legfontosabb történései.
Az elmúlt évek legjobb érettségi vizsgaátlagát produkálta az idén érettségiző több mint 141 ezer tanuló. Csökkent a bukások száma, tavalyhoz képest matekból, töriből és magyarból is javítottak, ellenben az idegen nyelvekből rontottak a középszintesek. Összeszedtük, hogyan teljesítettek a főbb tárgyakból azok, akik idén tavasszal érettségiztek.
A legtöbbek szerencsére sikeres érettségit tettek.
2025. február 20-ig lehet benyújtani a felvételi lapokat a középfokú felvételi eljárásra. Ezt követően március 25-től 27-ig éjfélig lehet majd módosítani a megjelölt iskolák és tagozatok sorrendjén.
Hasznos lehet a tanintézmény választásánál, ha átböngésztek pár statisztikát.
Akár konkrét iskolára is rákereshettek az Oktatási Hivatal adatbázisában.
Közel 5 százalékot rontottak a középszinten biológiából érettségiző diákok a 2023-as átlageredményekhez képest - derül ki az idei érettségi eredmények statisztikáiból.
A középszintű érettségik mintegy egyharmada nem éri el az 50 százalékot.
Az elmúlt öt év legjobb érettségi átlagát érték el a diákok közép- és emelt szinten is kémiából.
Az elmúlt évek legalacsonyabb átlaga született magyar nyelv és irodalomból az idei tavaszi érettségi vizsgákon, de matematikából és történelemből sem túl szívderítőek az eredmények. A tragikusan rossz átlagtól az idegen nyelvek mentették meg az idén érettségiző középiskolásokat, akik viszont angolból és németből óriásit javítottak.
2020 óta még sohasem lett ennyire alacsony a középszintű magyarérettségik átlaga.
Itt megnézhetitek őket.