#államilag_finanszírozott_hely

Érettségi-felvételi Szabó Fruzsina

Nem vicc: 95 százalékkal vágták meg az államilag finanszírozott helyeket a gazdasági képzésben

Szinte teljesen megszüntette a jogi és gazdasági képzések állami támogatását a kormány. A csütörtökön nyilvánosságra hozott új keretszámok alapján az egyetemek és főiskolák az üzleti és közgazdasági szakokra a tavalyi 4900 után idén már csak 250, míg jogi képzésekre a korábbi 800 helyett 100 állami ösztöndíjas hallgatót vehetnek fel. Pedig néhány hete még egy olyan tervezet terjedt a rektorok között, amely a gazdaságtudományi területen „csak” 2500-zal csökkentette volna az államis hallgatók számát.

Felsőoktatás Eduline

Hoffmann: lesz olyan egyetemista, akinek csak részben fizeti az állam az oktatását

A kormány fokozatosan emeli majd az államilag finanszírozott férőhelyek számát a műszaki és természettudományos képzésben - mondta az oktatási államtitkár az MTI-nek adott interjúban. Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy ősszel nyilvánosságra hozzák az állami felsőoktatási intézmények listáját, mivel akkor kerülhet a parlament elé az új törvény tervezete. Felvetődött az is, hogy szerződést kössenek az államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatókkal arról, végzésük után meghatározott ideig itthon kamatoztassák a tudásukat.

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.