#wc_papír

Közoktatás Eduline

A WC-papír megfizetéséhez kötik a bizonyítványosztást Lentiben

Nem kapták meg a bizonyítványukat és nyári szakmai gyakorlaton sem vehetnek részt azok a diákok, akiknek a szülei a tanévzáróig nem fizették be a higiéniai csomag vásárlására, diák sportköri és szülői szervezet támogatására kirótt összeget Lentiben a Lámfalussy Sándor Szakközép- és Szakiskolának - írta szerdai számában a Zalai Hírlap.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.