Nálunk szeptember 1-jén kezdődik a tanév, máshol viszont már hetek óta iskolába járnak a diákok
Persze, vannak olyan országok is, ahol viszont 2-3 héttel hosszabb ideig pihenhetnek az iskolások, mint a magyar gyerekek.
Persze, vannak olyan országok is, ahol viszont 2-3 héttel hosszabb ideig pihenhetnek az iskolások, mint a magyar gyerekek.
Ha idén nem is tudtok külföldre utazni, az még nem jelenti azt, hogy ne érezhetnétek magatokat egy távoli helyen. Egy jó könyvvel bejárhatjátok Párizs utcáit, átutazhatjátok Amerikát, felfedezhetitek a görög mítoszok világát vagy akár a második világháború Európáját – mindezt anélkül, hogy elhagynátok az országot, vagy éppen a szobátokat. Hoztunk 9 olyan regényt, melyet a középiskolások is bátran olvashatnak.
Június 20-án délután egy újabb hosszú tanévet követően elkezdődött a nyári szünet. A diákok idén 72 napon keresztül pihenhetik ki az iskola fáradalmait; a következő tanév 2025. szeptember 1-jén kezdődik. Bár ilyenkor a tanárok is szabadságon vannak, közel sem annyi ideig, mint amennyit gyakran feltételeznek, ráadásul a legtöbbek esetében nem is arról van szó, hogy ez az időszak tétlenül telik. Pedagógusokkal beszélgettünk arról, ők hogyan töltik a szünidőt.
Melyik tizenéves ne szeretne a nyári táborban megismerkedni az adó vagy a hitel fogalmával vagy építene egy működőképes drónt?! Mutatjuk az idei nyár legszokatlanabb táborait.
Az okok miatt viszont nem irigyeljük őket.
Bár idén néhány nappal rövidebb a nyári vakáció a magyar diákoknak, mi még mindig a szerencsések közé tartozunk, hiszen Angliában egészen július második feléig kell iskolába járniuk a diákoknak. Mutatjuk, hogyan alakul a nyári szünet időtartama más európai országokban.
Már alig vártátok a nyári szünetet, de nincs semmi ötletetek, hogy mivel töltsétek a következő heteket? Adunk néhány tippet, hogy unatkozás helyett élményekben gazdag legyen a nyári pihenőtök, mielőtt nekivágtok a következő tanévnek, az első egyetemi féléveteknek, vagy éppen a munka világának.
Míg a korábbi években jellemzően 75-76 nap volt, idén csak 72 napos lesz a nyári vakáció.
Hamarosan felkerülhet a táblákra VAKÁCIÓ szóból az 'ó' betű, hiszen rohamosan közeleg a félév vége és a nyári vakáció kezdete.
Már biztos: hat nappal rövidebb lesz nyári szünet a most következő tanévtől. A döntés kritikusai elsősorban a nagy melegben nehézkes tanítás miatt tiltakoznak. Ám ennél is problémásabb lehet, hogy összecsúsznak az érettségik az utolsó tanítási héttel. Azt pedig nem tudni, érdemben mennyivel csökkenti az iskolák rezsijét a hosszabb téli szünet.
Egyre többen mennek katonai és honvédelmi táborokba is a nyárra. Az árak 15 százalékkal mentek fel, egy ottalvós tábor átlagban már 70 ezer forintba kerül, mégis egyre többen jelentkeznek.
Bevett szokás, hogy a tanév első napján az egész osztály elmeséli, hol töltötte a nyarat. De nem minden gyerek osztja meg szívesen, mit csinált (vagy éppen mit nem csinált) a szünetben.
Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.