Hasítanak a magyar egyetemek az orosz egyetemi rangsorban
Néhányuk hatalmasat lépett előre a tavalyi helyezéséhez képest a moszkvai székhelyű Round University Rankings nemzetközi rangsoraiban.
Néhányuk hatalmasat lépett előre a tavalyi helyezéséhez képest a moszkvai székhelyű Round University Rankings nemzetközi rangsoraiban.
Összegyűjtöttünk pár érdekes elnevezésű tudományágat. Mindegyikről tudjátok, hogy mivel foglalkoznak?
Kilenc magyar egyetem került fel a sanghaji felsőoktatási rangsor friss tudományterületi listáira. A legjobb eredményt - saját szakterületén - az Eötvös Loránd Tudományegyetem érte el, fizikából a világ 150 legjobb felsőoktatási intézménye közé sorolták.
Hányan jelentkeztek és hány diákot vettek fel gazdasági képzésekre, bölcsészettudományi szakokra, illetve egyéb tudományterületek képzéseire? Itt vannak a 2020-as felvételi számai.
Összegyűjtöttük a különböző tudományterületek 2020-as felvételi ponthatárait.
Jól ismeritek legalább névről a különböző tudományterületeket? A következő kvízben kipróbálhatjátok, hányat ismertek.
Ismeritek a különböző tudományterületeket? Lássuk, kitaláljátok-e, hogy melyik mivel foglalkozik.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.