Ma lejár a jelentkezés az SZTE Fizikai Intézetének tehetséggondozó programjára
A kezdeményezés változatos szakkörökkel, inspiráló egyetemi élményekkel és ösztöndíjjal segíti a tehetséges 11. osztályos diákokat.
A kezdeményezés változatos szakkörökkel, inspiráló egyetemi élményekkel és ösztöndíjjal segíti a tehetséges 11. osztályos diákokat.
A program amellett, hogy az ország színvonalas kutatói környezetét akarja kialakítani, tehetséggondozási programot is indít a diákoknak.
Az emberiség felső 2 százalékára jellemző intelligenciahányadossal lehet csak bejutni a tehetséggondozó programra.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) az elmúlt években hatalmas pénzügyi növekedést könyvelhetett el, azonban a tehetséggondozásba bevont diákok száma csak mérsékelten nőtt.
A Magyar Református Szeretetszolgálat idén szeretne még több tehetséges, ám de nehéz helyzetben élő gyereknek támogatást nyújtani.
Az 5. évfolyamosok számára összeállított online tesztre az iskolák külön jelentkezhettek szeptember 9-ig. A program célja, hogy kiszűrjék azokat a diákokat, akik a korosztályi átlagnál fejlettebb matematikai gondolkodással rendelkeznek.
Ahogy eddig is, most is a pályázatban felsorolt feltételek legalább egyikének megfelelő nyolcadikos diákok jelentkezését várják a Programra. Mutatjuk a fontosabb tudnivalókat.
Szeretnék, ha több lány, hátrányos helyzetű diák és látássérült jelentkezne ilyen képzésekre.
Lannert Judit oktatáskutató szerint a pedagógusminőséggel összefüggésben van, hogy a PISA-teszten az OECD-átlag alatt van az jól teljesítők aránya.
A programra hátrányos helyzetű diákok jelentkezését várják.
Néhány nap múlva elérhetővé válik a jelentkezési lap.
Négy pályázati felhívást tettek közzé. Különösen fontos kategória a természettudományos szakok népszerűsítése a lányok körében.
A felsőoktatási felvételi megújításának fontos eleme, hogy a többletpontok rendszerét kiszervezték az egyetemeknek, amelyek így maguk dönthetik el, mit és hány ponttal jutalmaznak. A listákban egészen furcsa jogcímek is feltűnnek.