Campus life
Több tízezer hallgató teljesít a tanulmányai mellett tartalékos katonai szolgálatot Izraelben
Tavaly a hallgatók 44 százalékának a háború miatt módosítania kellett a tanulmányait.
Tavaly a hallgatók 44 százalékának a háború miatt módosítania kellett a tanulmányait.
Izraeli-magyar Facebook csoportokban keresnek repülőjegyeket Budapesten, Debrecenben és Szlovákiában tanuló izraeli fiatalok, azzal a céllal, hogy hazatérjenek és tartalékos katonának álljanak.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.