#tanulmányút

Közoktatás Kurucz Tünde

Nizza, Szicília, Barcelona: turistacélpontokba szervezett tanulmányutakat a XVI. kerületi önkormányzat az igazgatóknak

Bár tíz éve nem fenntartója az iskoláknak, az elmúlt években is szervezett külföldi tanulmányutakat a kerületi oktatási intézmények vezetőinek a XVI. kerületi önkormányzat. A legutóbbi nizzai tanulmányúton nemcsak az iskolaigazgatók, hanem a polgármester és helyettesei, fideszes képviselők, irodavezetők is részt vettek.

Közoktatás Eduline

Itt tanulnak a "kiscsászárok": több millió forintba kerül egy kurzus

Közvetlenül azelőtt, hogy Si Vej-tung életében először felszállt volna egy Európába induló repülőgépre szülővárosában, Csongkingban, a szülei egyetlen dolgot kértek tőle, hogy ne jöjjön vissza "a nyugati étkezési etikett megtanulása nélkül". Azóta két hét telt el, és a 12 éves lány megpróbálja teljesíteni szülei kívánságát 250 másik 10-16 éves kínai iskolás gyerekkel együtt. Egy speciális nyári iskolába járnak Bonnban, ahol leckéket vesznek az európai étkezési szokásokból - késsel és villával a kezükben.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.