2022-ben a piaci előrejelzések alapján tovább növekszik majd a szakemberhiány az informatikai szektorban – írja a PROGmasters, amely márciustól ingyenes szoftvertesztelő tanfolyamot indít.
Napjainkban a fejlesztett szoftverek, rendszerek komplexitása egyre inkább növekszik, s ezek megfelelő minőségét csak mély és széleskörű tudással rendelkező tesztelési szakemberek képesek hatékonyan biztosítani. Azonban a magyarországi IT munkaerőpiacon a szoftvertesztelőkből egyre súlyosodó hiány érzékelhető, erre reagálva indította el minősített tesztmérnök képzését az Alvicom is. Minderről Dr. Palugyai Sándort, a cég oktatásért felelős szakemberét kérdeztük, akitől azt is megtudhattuk, nem a rossz fejlesztőkből lesznek a tesztelők.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.