Az egyetem nem csupán diplomagyár, hanem a kisbetűs élet
A legtöbb egyetemi városban a tanulás mellett sok lehetőség van a szabadidő változatos eltöltésére, ennek köszönhetően pedig az ott töltött évekre később is boldogan gondolhatunk vissza.
A legtöbb egyetemi városban a tanulás mellett sok lehetőség van a szabadidő változatos eltöltésére, ennek köszönhetően pedig az ott töltött évekre később is boldogan gondolhatunk vissza.
December 21-től január 5-ig tartanak zárva az iskolák. Ez az időszak különösen nagy kihívást tud jelenteni a szülők számára, hiszen nemcsak a gyerekek felügyeletéről, de a szabadidő hasznos eltöltéséről is gondoskodniuk kell.
Több jótékonysági szervezet szerint is hatalmas károkat szenvednek az egészségükben és jólétükben az angol gyerekek, mivel a politikai döntéshozók megtagadják a szabadtéri játékokhoz szükséges terek kialakítását.
Július 21-én minden eldől: kiderülnek a felvételi ponthatárok, és az ünneplés után elkezdődik a felkészülés a szeptemberi egyetemkezdésre. Talán az utolsó szabad nyár az egyetemi gyakorlatok, nyári diákmunkák és végül a munka előtt, ezért összeszedtünk egy "bakancslistát" minden leendő egyetemistának. Hét dolog, amit csináljatok meg a következő napokban.
Nagy kínlódások árán, de megszereztétek az érettségit, így a ponthatárhúzáson kívül már nincs miért aggódnotok? Használjátok ki a következő két hónapot - íme, tíz ötlet az egyetem előtti nyárra.
A Rhode Island-i művészettanárnak a tél sem akadály - arra szeretné rávenni a diákokat, hogy töltsenek egy kis időt a szabadban.
A múlt héten arra kértünk titeket, válaszoljatok a nagy kérdésre: szerintetek tényleg több ideje lett a tanároknak a távoktatás miatt? Ezt gondolják az Eduline olvasói - az eredmény nehezen vitatható.
Az utóbbi napokban sok időtök felszabadulhatott, ami felvetheti a kérdést: „Mit kezdjek magammal?” Most hoztunk nektek pár ötletet, hogyan tölthetitek el hasznosan a felszabadult óráitokat.
Augusztusban a legtöbb diák észbe kap, és igyekszik minél több programot beiktatni a nyár hátralevő részébe - ehhez teszünk hozzá nektek néhány szuper tippet.
Mennyit költenek havonta a magyar egyetemisták és főiskolások? Minden negyedik hallgató kevesebb mint 50 ezer forintot.
Egy Kamaszhíd nevű különleges könyvtár nyílt Gödöllői Városi Könyvtárban, ahol nem csak olvasni tudnak a diákok.
Naponta tíz percet töltenek átlagosan könyvolvasással a magyarok – derül ki az Eurostat legfrissebb felméréséből.
Érdemes még az utolsó héten időre matekpéldákat gyakorolni? Milyen hibákat követnek el leggyakrabban a diákok, és muszáj-e a vizsga előtti napon pihenni? A központi írásbeli matematika feladatsoráról Töreky Szilviát, a Webkurzus matektanárát kérdeztük.