#rezidens_ösztöndíjprogram

Felsőoktatás Eduline

Eddig 46-an pályáztak a kibővített rezidensösztöndíjra

Bő egy hét alatt már 46-an jelentkeztek az egészségügyi államtitkárság által ismét meghirdetett rezidensi ösztöndíjprogramra, amelyben az előzőekhez képest több feltétel módosult, de a szakorvosképzés idejére ígért havi nettó százezer forintos támogatás változatlan maradt - közölte az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) elnöke.

Felsőoktatás Eduline

Alig jelentkeztek a kormány ösztöndíjprogramjára: 600 helyre 141-en

Összesen 141-en jelentkeztek az egészségügyi államtitkárság által meghirdetett ösztöndíjprogram 620 helyére, amelyben a képzésüket kezdő fiatalok öt évig havi nettó százezer forintos támogatást kapnak, ha vállalják, hogy legalább tíz évig a magyar állami egészségügyben dolgoznak, és nem fogadnak el hálapénzt.

Felsőoktatás Eduline

Már most becsődölt a szakorvosjelöltek ösztöndíjprogramja?

Ma még jelentkezhetnek a szakorvosjelöltek arra az ösztöndíjprogramra, amelyben a képzésüket kezdő fiatalok öt évig havi nettó havi százezer forintos támogatást kapnak, ha vállalják, hogy legalább tíz évig a magyar állami egészségügyben dolgoznak, és nem fogadnak el hálapénzt. A rezidensszövetség elnöke szerint náluk nagyjából tízen érdeklődtek az ösztöndíjról.

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban Közoktatás Székács Linda

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban

Sok helyen még órarend sincs, ahol viszont van, ott sok esetben sokkoló óraszámokkal kellett szembesülniük a tanulóknak és a szüleiknek is. Részben a mindennapos testnevelés miatt iskolák tucatjaiban indul a tanítás 0. órával, ami után a diákok még 6-7-8, esetenként, felsőbb évfolyamokban akár 9 órát is végigülnek.