Új rektort választottak a Pécsi Tudományegyetemen
Három pályázó közül kellett kiválasztani az új rektort.
Három pályázó közül kellett kiválasztani az új rektort.
Egy különleges kiadvány született, amely játékos formában segít a cisztás fibrózissal élő gyerekeknek és családjaiknak megérteni, elfogadni és feldolgozni a betegséget.
A pécsiek öt mérkőzést játszottak, a döntőben pedig a BME ellen küzdöttek.
Amikor egy egyetemen gyakorlatilag még azt is dokumentálni kell, hogy valaki kitesz valamit a faliújságra,a rektori hivatal mellé úgy telepítettek a MBH-s ATM-et, hogy a felek csak szóban állapodtak meg.
Ősztől 15 képzéssel, köztük osztatlan- és alapszakokkal, valamint szakirányú továbbképzésekkel indul az új intézet.
Míg tavaly mindegyik orvosképző egyetem elfogadta a máshol letett szóbelit, addig ez idén megváltozott.
A 100 intézményi pontból 50 pontot kizárólag a szóbeli felvételi vizsgán szerezhetnek meg az általános orvosi szakokra jelentkező diákok. Ha valaki pontokat veszít, akkor hiába lenne más jogcímen 50-nél több pluszpontja, akkor sem számíthatja be.
A Miyawaki-erdő, ami egy minierdő, rovaroknak, énekesmadaraknak és emlősöknek nyújt otthont és menedéket.
Egyes egyetemeken és szakokon 200-420 pont közötti minimumponthatárokat húztak, de szép számmal vannak olyan intézmények is, ahol nincsenek ilyen elvárások.
A legtöbb helyet a gazdaságtudományi képzésterületektől vették el.
Az egyetem kara részt vesz a madárbarát munkahely kialakításában.
Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.