Képgaléria: így gyülekeztek az egyetemisták 1956-ban a Műegyetem udvarán
Közel 70 évvel ezelőtt 1956. október 23-án kezdetben békés tüntetés céljából kezdtek gyülekezni az egyetemisták az akkori Műegyetem udvarán Budapest XI. kerületében.
Közel 70 évvel ezelőtt 1956. október 23-án kezdetben békés tüntetés céljából kezdtek gyülekezni az egyetemisták az akkori Műegyetem udvarán Budapest XI. kerületében.
Ekkor kell ledolgozni az október 23-i hosszú hétvégét.
A támadásra az amerikai hírszerzés figyelmeztetett, a fiatalokat még a hétvégén egy budapesti söröző előtt fogták el.
Zászlót lyukasztottak, szobrot döntöttek és elfoglalták a Magyar Rádió épületét: így tüntettek a diákok 1956. november 23-án.
Hoztunk 3 ingyenes programajánlót, hogy segítsünk eldönteni, mivel töltsétek az ünnepnapot.
Rövidebb lesz ez a hét a megszokottnál, hiszen munkaszüneti nap szakítja meg szerdán, számos fontos dátumot kell azonban észben tartani.
Két munkaszüneti nap is lesz a következő időszakban.
Több ezren vonultak az utcára október 23-án, hogy az 1956-os forradalomra emlékezzenek, mellette pedig az oktatás és a rendszer problémáira hívják fel a figyelmet.
Az oktatásért és a tanárokért tüntettek, valamint 1956 eseményeire emlékeztek a demonstrálók, akik a Hősök teréről az Oktogonig vonult, ahol többek között Iványi Gábor, Karácsony Gergely és a Tanítanék Mozgalom képviselői is beszédeket mondtak.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából hoztunk nektek egy tesztet. Az a feladatotok, hogy időrendi sorrendbe állítsátok október 23. eseményeit.
Október 23-án újra utcára vonul az Egységes Diákfont (EDF) az Országos Közös Akarat szervezeteivel, a Tanítanék mozgalommal és a Fővárossal kiegészülve.
A megemlékezés előtt vonulnak utcára a tüntetők a fővárosban.
Már csak egy napja maradt azoknak, akik 2026 februárjában szeretnék megkezdeni tanulmányaikat valamelyik egyetemen vagy főiskolán. A keresztféléves felvételi határideje november 15-én, éjfélkor lejár - mutatjuk, mire érdemes figyelni az utolsó órákban, milyen szakok közül lehet választani, és hogyan számítják a pontokat.