Még kevesebben próbáltak nyelvvizsgát tenni 2017-ben, mint egy évvel korábban
Tavaly 26 ezerrel kevesebben próbálkoztak nyelvvizsgát szerezni mint 2016-ban - írta szerdai lapszámában a Világgazdaság.
Tavaly 26 ezerrel kevesebben próbálkoztak nyelvvizsgát szerezni mint 2016-ban - írta szerdai lapszámában a Világgazdaság.
51 689 - ennyien tettek nyelvvizsgát 2016-ban a 14-19 évesek közül, vagyis valamivel többen szereztek bizonyítványt, mint egy évvel korábban.
Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.