#nyelvvizsga_kedvezmény

Nyelvtanulás Eduline

Diploma nyelvvizsga nélkül: nem csitul a vita

Hetek óta tart a vita a hároméves "nyelvvizsga-amnesztiáról", és még közel sincs vége: a nemzetierőforrás-miniszter szerdán nyújtott be egy újabb módosítót, amely alapján csak azok a végzett hallgatók kapnák meg nyelvvizsga nélkül a diplomát, akik az egyetemek-főiskolák saját, belső nyelvi vizsgáját leteszik. Ti is leírtátok a véleményeteket az átmeneti engedményről - a legkérdekesebb kommentekből válogattunk.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.