Több mint 3 milliárd forint kártérítést kaphat a tanárnő, akit meglőtt egy hatéves gyerek
A tanárnőt a kezén és a mellkasán érte a lövedék. A történtekért az iskolát teszi felelőssé.
A tanárnőt a kezén és a mellkasán érte a lövedék. A történtekért az iskolát teszi felelőssé.
A hatóságok szerencsére semmit sem találtak.
Szerdán reggel tragikus iskolai lövöldözés rázta meg az amerikai Minneapolist. A támadásban két gyerek életét vesztette, tizenheten megsérültek, az elkövető pedig végül öngyilkosságot követett el.
A szülőknek mintegy egymilliárd forintnyi kártérítést kell kifizetniük az áldozatok családjainak, egy tanárnőnek és két megsebesült diáknak.
Nyomozást indítottak egy debreceni gimnáziumi tanár ellen, aki egy ágyban akart aludni a 17 éves diákjával. Életbe lépett a 18 év alattiak energiaital vásárlásának tiltása. Ezek történtek a héten.
A fiú, mielőtt elkövette volna a merényletet, több búcsúlevelet is hagyott, illetve a macskáját az egyik szomszédjára bízta azzal az üzenettel, hogy ő most elmegy egy darabig.
Egy diák nyithatott tüzet az iskolában, amelynek következtében több tanuló és egy felnőtt is az életét vesztette.
A két fiú állítólag egy videójátékon szólalkozott össze, szerencsére nem lett sérülés.
A fiú a közösségi oldalán angolul írta ki, hogy ő lesz a következő iskolai lövöldöző.
Hét embert kellett kórházba vinni lőtt sebesülésekkel, kettőnek kritikus volt az állapota.
Az intézmény tanulója egy félautomata fegyverrel kezdett ámokfutásba szerdán, alig néhány nappal a tanévkezdés után.
A támadó az iskola egyik alkalmazottja lehetett, aki ellen a lövöldözést megelőzően fegyelmi eljárást indítottak.
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.