Megjelent az MCC friss középiskolai rangsora
Az MCC és az OH által összeállított lista élén a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium áll.
Az MCC és az OH által összeállított lista élén a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium áll.
A budapesti Fazekas- és Eötvös-gimnáziumból, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumából, a veszprémi Lovassy László Gimnáziumból és az Eötvös József Gimnáziumból került be idén a legtöbb diák az Országos Középiskolai Verseny, vagyis az OKTV döntőjébe angolból. Ez a legnépszerűbb tantárgy a versenyen, idén több mint ötezren jelentkeztek az első fordulóra.
Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.