#kövér

Közoktatás Eduline

Öngyilkos hajlammal küzdenek a fiatalok

Azok a kamasz lányok, akik túl kövérnek tartják magukat, jóval inkább hajlamosak az öngyilkosságra, mint azok, akik valójában túlsúlyosak – állítja tanulmányában Inas Rashad, a Georgia State University közgazdász adjunktusa.

Közoktatás Eduline

Az iskolapad egyre kisebb a mai gyerekekhez

Komoly hátfájással és tanulási nehézségekkel szembesülhetnek a mai diákok: a kényelmetlen bútorzat nem csak a gerincnek árt, hanem a figyelmet is elvonja a tananyagról. Az iskolapad ugyanis túl kicsi a mai kor gyermekeihez, az új generáció tudniillik nem csak magasabb, de kövérebb is, ennek eredményeként pedig hát- és derékfájás alakulhat ki náluk – állítja egy tanulmány.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.