Novemberben kiderül, hány percet töltenek a diákok képernyő nélkül
Az Analóg November felhívás célja, hogy a tanulók újra felfedezzék a valódi élményeket – barátokkal, mozgással, képernyők nélkül.
Az Analóg November felhívás célja, hogy a tanulók újra felfedezzék a valódi élményeket – barátokkal, mozgással, képernyők nélkül.
Hiányos szókincs, kevés szinonima, nem elég fejlett nyelvi asszociációs képesség - ilyen következményei lehetnek egy ovisnál, ha otthon túl sokszor kerül elő az okostelefon, tablet.
Sokat romlott a helyzet a koronavírus-járvány alatt.
A tizenévesek becslések szerint közel 8 órát bámulják a képernyőt naponta - hívja fel a figyelmet Hortobágyi Ágoston digitális stratéga.
Bár az iskolák már hetek óta nem láttak gyerekeket, az élet nem állt meg. Újabb kedves üzenet a tanároknak.
Óriástojással és mozgó előadóteremmel jött létre egy új innovatív campus Kecskeméten, a Neumann János Egyetem új Gazdaságtudományi Kara részére.
Az olvasás és a nyelvtanulás készségét is befolyásolhatja a túl sok (vagy túl korán?) kezdett okostelefonozás, tabletezés, egyszóval "képernyőzés". Újabb érdekes kutatási eredményekről számolunk be.
A SMART Technologies bemutatta SMART Table elnevezésű interaktív iskolai asztalát, melyet a 4-11 éves korosztálynak fejlesztettek ki.
2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.