#kénytelen

Felsőoktatás Eduline

Zsarolt-e a Zrínyi rektora?

Nem kifejezetten fehérgalléros bűncselekmény megzsarolni egy 400 ezer alkalmazottat foglalkoztató világcéget – még ha a gyanúsított egyetemi rektor, védelemtudományi szaktekintély, az egykori Orbán-kormány honvédelmi helyettes államtitkára is. Márpedig a Nemzeti Nyomozó Irodánál valami effélét sejtenek, amikor befolyással üzérkedést rónak Szabó Jánosnak, a Honvédelmi Minisztérium által fenntartott Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának terhére -írja a HVG.

Közoktatás Eduline

Gyerekeket büntettek bezárással egy kecskeméti iskolában

A Népszabadság információi szerint ügyészségi nyomozás és önkormányzati vizsgálat indult amiatt, hogy a rossz magaviseletűeket úgy "rendszabályozzák" a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által fenntartott, fogyatékosokat és állami gondozottakat foglalkoztató kecskeméti Juhar utcai speciális intézményben, hogy hosszabb-rövidebb időszakokra egy belülről nem nyitható szobába zárják őket.

Közoktatás Eduline

Elmulasztott egyetemi tanulmányok

Egy brit felmérés szerint ötből négy szülő megbánta, hogy nem tanult tovább. A megkérdezett 4500 felnőtt 16%-a úgy gondolja, hogy szebb karriert futhatott volna be, ha van diplomája, 13%-uk pedig úgy vélekedik, hogy felsőfokú képzéssel jobban boldogulnának a jövőben is. Saját tapasztalataikból kiindulva, 80%-uk úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen be fogja íratni a csemetéjét az egyetemre, hogy ezzel is segítsék őket a céljaik elérésében.

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban Közoktatás Székács Linda

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban

Sok helyen még órarend sincs, ahol viszont van, ott sok esetben sokkoló óraszámokkal kellett szembesülniük a tanulóknak és a szüleiknek is. Részben a mindennapos testnevelés miatt iskolák tucatjaiban indul a tanítás 0. órával, ami után a diákok még 6-7-8, esetenként, felsőbb évfolyamokban akár 9 órát is végigülnek.