Bajban lesz Kosztolányi? Pintér Sándor betiltaná a drogok említését különféle művekben
Pintér szerint hamarosan megjelenik a jogszabály, de hogy milyen művészeti ágakat, hogyan érintene, azt egyelőre nem tudni.
Pintér szerint hamarosan megjelenik a jogszabály, de hogy milyen művészeti ágakat, hogyan érintene, azt egyelőre nem tudni.
A tolltartójában pedig az írószerek mellett sodort cigarettát is tartott.
Közel 1 millió forintot is elkölthettek a diákok a drogkereskedőknél.
A Belső-Pesti Tankerületi Központ gazdasági vezetője április óta letartóztatásban van.
Egy új, füst nevű anyagot árusított.
A 18 éves fiatal titkosított oldalakon keresztül Hollandiából rendelte a kábítószert, amit aztán barátai és ismerősei között terjesztett.
Heti rendszerességgel adott el különböző drogokot saját iskolájában a kiskunfélegyházi diák.
Tizenöt éves diákoknak is árult drogot egy 41 éves férfi Miskolcon, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.
Kábítószer árusítását engedte 15 éves fiának egy általános iskolai tanárnő, a vevők előtt pedig megnyitotta saját otthonát, hogy nyugodtan élvezhessék a drogot.
A Frankfurt melletti kistelepülésen egy faházban tartottak bulit a fiatalok, de senki sem ment haza reggel.
Megrázó eset egy függő párról és családjukról az Egyesült Államokból.
Pillanatok alatt kiderül, hogy került-e kábítószer az italukba.
Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.