Érvénytelen konzultációs ívekkel borította be a Kossuth teret az aHang
Többek között Szijjártó Péter külügyminiszternek is üzentek, cirill betűkkel.
Többek között Szijjártó Péter külügyminiszternek is üzentek, cirill betűkkel.
Az LMP-t és a Mi Hazánkot leszámítva az összes nagyobb ellenzéki párt tüntetett vasárnap délután három órától a Kossuth téren a közvetlen államfőválasztásért.
Elfogadták a státusztörvényt, de elmaradtak a tiltakozások, helyette kétezer pedagógus jelezte a felmondását a hónap végéig. Ezek voltak 2023 júliusának legfontosabb történései,
Kedden szavaznak a Parlamentben a pedagógusok által csak "bosszútörvénynek" nevezett státusztörvényről. Az Egységes Diákfront egész napos rendezvényt szervezett a Kossuth térre, ahol fotókkal ellátott táblákon felmondó tanárok történetei várják az érkezőket.
Az időpont azt követően körvonalazódott, hogy Semjén Zsolt a törvény sürgősségi eljárásban történő elfogadását szorgalmazta.
Péntek este a rossz idő ellenére is várják a szervezők a résztvevőket a Tanítanék és a noÁr szolidaritási koncertjére, a Kossuth térre.
Egyre több tüntetést, szolidaritási akciót és tiltakozó megmozdulást jelentenek be pedagógusok, diákok és szülők a következő napokra. A szakszervezetek március 16-tól határozatlan idejű sztrájkot terveznek az iskolákban. Mutatjuk, kik és hogyan állnak még ki mellettük.
Tüntetést szervez a Kossuth térre a Tanítanék. Vasárnap vonulnak az országház elé.
A kormány nemzeti gyásznapot rendelt el mára. Reggel a Kossuth téren emlékeztek a veronai buszbalesetben elhunytakra.
Több fényt! - Gyertyagyújtás és tüntetés az oktatás szabadságáért, gyermekeink és az ország jövőjéért címmel tartott demonstrációt a Tanítanék Mozgalom a Kossuht téren. Balognak kicsit több mint egy hónapot adtak a lemondásra, és önálló oktatási tárcát követeltek.
Mécsest gyújtanak az oktatásért. Mint írják, szégyen, hogy a diákok negyede funkcionális analfabéta.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.