Átvette a Nobel-díjat Karikó Katalin és Krausz Ferenc
A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett ceremónián.
A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett ceremónián.
Néhány amerikai egyetemen kötelező lesz az emlékeztető koronavírus-oltás a következő tanév megkezdéséhez.
A tanévkezdés közeledtével feloldották a pedagógusok oltási kötelezettségét, szeptember elsejétől visszatérhetnek az osztálytermekbe az oltást visszautasító tanárok, tanítók - közölte a római oktatási minisztérium rendelkezését a Corriere della Sera című napilap vasárnap.
Változnak az iskolai karanténkötelezettség szabályai az általános iskolák alsó tagozatán – derült ki a mai kormányinfóból.
Eddig 58 ezer 5-11 éves óvodást, iskolást regisztráltak a szülők a koronavírus elleni oltásra, 37 ezren már meg is kapták az oltást.
December elején az oktatásban dolgozók tíz százaléka nem volt beoltva, az arányuk mostanra öt százalékra csökkent – mondta a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.
Friss adatokat közölt az innovációs minisztérium a hallgatók és a felsőoktatásban dolgozók átoltottságáról.
Az oltási akció kezdete óta már 22 ezer 12-17 éves diák oltását kérték szüleik, közülük 15 ezren az első oltásra érkeztek, másfélezren pedig a megerősítő harmadik oltást is megkapták - közölték kedden a koronavirus.gov.hu oldalon.
A Károli Gáspár Református Egyetemen tanulók 75-90 százaléka már mindkét védőoltást megkapta, összesen 1137 olyan hallgatójuk van, aki egyáltalán nem kapott még koronavírus elleni oltást.
A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével az 5-11 éves korosztálynak a Covid elleni védőoltást - közölte szerdán a német szövetségi egészségügyi miniszter.
Az oltási akció kezdete óta már 15 ezer 12-17 éves oltását kérték a szülők, közülük 11 ezren az első oltásra érkeztek, ezren pedig a harmadik oltást is megkapták - írta a koronavirus.gov.hu kedden.
November 15-ig az összes állami iskola dolgozója megkapta a koronavírus elleni kötelező oltásról szóló tájékoztatót, amelyből kiderült, hogy december 15-ig vagy január 31-ig kell-e beadatnia a vakcinát. Fontos: akit fizetés nélküli szabadságra küldenek, az után TB-t sem fizetnek majd.
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.