Felsőoktatás
Később lakoltatnak ki a háborúra hivatkozva 200 családot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem miatt
Cserelakást az önkormányzatnak kell biztosítania.
Cserelakást az önkormányzatnak kell biztosítania.
2025. januárjának végéig kell elhagyniuk az otthonaikat.
Erőszakkal tömték az ételt a gyerekekbe, verbálisan és fizikailag is bántalmazták őket már a 2010-es évek elején is egy most felbukkanó egykori áldozat szerint abban a nagykanizsai piarista óvodában, ahol a szülők augusztus elején az óvoda igazgatójánál és az intézményt fenntartó piarista rendnél is panaszt tettek. Az óvónőt írásban figyelmeztették, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat, ráadásul vezető beosztásban.