Siralmas uzsonnát kapnak a gyerekek több óvodában és általános iskolában
"Nagyot mennek mostanában a kórházi ételek képei, de ne feledkezzünk meg az iskoláról, óvodáról, bölcsiről sem!"
"Nagyot mennek mostanában a kórházi ételek képei, de ne feledkezzünk meg az iskoláról, óvodáról, bölcsiről sem!"
Elkezdődött az iskola és ezzel együtt visszatértek a rohanós reggelek. Az iskolatáskák bepakolása, felöltözés, házellenőrzés mellett az uzsonnára is oda kell figyelniük a szülőknek. A legtöbben már annak is örülnek, ha nem csak pénzzel küldik el a gyereket, hogy majd a büfében vegyenek valamit. A TikTokon viszont lehet látni néhány elképesztő uzsonnás dobozt – ezeket szinte már művészetnek is lehet nevezni. Nem akarjuk tudni, hogy hánykor kell ehhez kelniük.
"Dunakeszi, általános iskola első osztály, uzsonna. Köszönjük a Humán Szolgáltató Központnak, ők ezt képesek 105,-ból a gyerekek elé tenni. Azért tettem fel, mert már nem ez az első alkalom, hogy hasonló mennyiséggel szúrják ki a szemüket. Havi szinten 10 000 forint fölötti tételről beszélünk!! Bele se merek gondolni, mi lehet ebédkor a tányérokban!!" - írta egy szülő a Facebookon. Répás zsemle, uzsonnára.
1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.