Kitüntetést kapott: kilométereket gyalogolt a lezárások alatt azért, hogy ételt vigyen a diákoknak
Kitüntették a tanárt, aki a lezárások alatt gyalog járta a diákok házait és ételt osztott.
Kitüntették a tanárt, aki a lezárások alatt gyalog járta a diákok házait és ételt osztott.
Tanítási napokon ebédet, valamint tízórait és uzsonnát kell biztosítani, ez a szabály érvényes akkor is, ha az iskolák zárva vannak vagy digitális oktatás van. Mégis hogyan működik ilyenkor az iskolai menza?
A téli szünetben - ahogyan az összes iskolai szünetben - is biztosítja a kormány az ingyenes gyermekétkeztetést a rászoruló diákoknak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
A nyári iskolai szünetben is napi egyszeri meleg ételt kaphatnak a hátrányos helyzetű családban élő gyermekek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.