#ingyen_jogsi

Közoktatás Székács Linda

"Ennek annyi" - végzősök tucatja eshetett el az ingyenes iskolai KRESZ-től, mert nem szervezett időben vizsgát az iskolájuk

A tanfolyamok már szeptember óta elérhetőek a KRÉTÁ-ban, vizsgákat azonban az intézmények többsége csak a második félévben kezdett el szervezni annak ellenére, hogy az érintett diákok májusban érettségiztek és elballagtak. Vannak, akik bár a képzéseket elvégezték, vizsgázni emiatt nem tudtak, és olyan diákok is akadnak, akik megelégelték a várakozást és inkább fizettek azért, hogy autóiskolánál végezzék el a szükséges modulokat.

Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába jelentkezhetnek már a végzős diákok a KRÉTA-ban az ingyenes jogosítványra, de még mindig sok a kérdőjel

Szeptember 24-től a végzős tanulók jelentkezhetnek az ingyenes jogosítványszerzési csomagra, amelyben egy online KRESZ, valamint online elsősegélynyújtás tanfolyamot és vizsgalehetőséget biztosítanak. A legnagyobb anyagi tételt jelentő gyakorlati vezetést (a pilotprogramot leszámítva) viszont továbbra is az autósiskoláknál lehet majd elvégezni.

Szuper téli programajánló: így űzhetitek el az unalmat a korai sötétedésben Campus life Gál Luca

Szuper téli programajánló: így űzhetitek el az unalmat a korai sötétedésben

Bár sokak kedvét szegi, hogy decemberben már délután négykor besötétedik, a tél mégis rengeteg olyan élményt tartogat, amely segít ráhangolódni az ünnepekre – akár kint, akár bent keresünk feltöltődést. Íme néhány hangulatos program, amivel feldobhatjátok a sötét téli délutánokat és hétvégi estéket. Sőt, egy napra még önkéntesek is lehettek a Bike Maffiánál.