#igazgatóválasztás

Közoktatás Eduline

"Most az ország egyik legrosszabbja lennék?" - cáfolja a Kliket a debreceni gimnázium leváltott igazgatója

"Három-négy éve az ország egyik legkiválóbb pedagógusa, intézményvezetője voltam. Ez megváltozott volna az elmúlt két évben? Most az egyik legrosszabbja lennék?" - teszi fel a kérdést közleményében a 2014-ben Eötvös-díjat kapott Rózsavölgyi Gábor, a debreceni Ady Endre Gimnázium eddigi igazgatója, akinek pályázatát - a Klebelsberg Központ magyarázata szerint - a "jogszerű működés hiánya" miatt utasították el.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.