32 fokos hőségben főnek a gyerekek a Szent László Kórház steril szobájában
Egy elromlott klímaberendezés miatt.
Egy elromlott klímaberendezés miatt.
A szülők a rendezvény lemondását követelték a hőségre hivatkozva.
Két különálló tűzvész is sújtja Görögországot, miközben a perzselő mediterrán hőség hatásaitól szenvednek a lakosok.
Ha már nem tudtok mihez kezdeni a nagy hőségben, akkor van egy ötletünk: irány a strand, ezt a meleget úgy is csak egy vízpart mellett lehet kibírni. Megmutatjuk, hogy hol a legolcsóbbak a belépők Budapesten, így még fagyira vagy lángosra is marad majd egy kis pénzetek.
Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.