Ezeken a szakokon dolgoznak a legtöbben már az egyetem alatt
Nem minden egyetemi hallgató engedheti meg magának, hogy csak a tanulásra koncentráljon – de nem is minden szakon ugyanolyan könnyű munkát vállalni a diploma megszerzése előtt.
Nem minden egyetemi hallgató engedheti meg magának, hogy csak a tanulásra koncentráljon – de nem is minden szakon ugyanolyan könnyű munkát vállalni a diploma megszerzése előtt.
Nem mindegy, mennyi idő alatt talál munkát egy friss diplomás. A Diplomás Pályakövetési Rendszer (DPR) adatai szerint vannak alapszakok, ahol a pályakezdőknek jóval hosszabb ideig tart elhelyezkedniük a munkaerőpiacon - néhány esetben több mint három hónapot kell várni az első állásra.
Diploma vagy érettségi után sokan szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy mikortól kell saját maguk után TB-t fizetni - mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Minden harmadik végzős hallgató pedig, ha csak átmenetileg is, de külföldi munkalehetőségben gondolkodik.
Van, ahol a hallgatók több mint 70 százaléka önköltséges formában tanul.
A felmérés szerint a bölcsészet és művészeti képzéseken végzettek használják legkevésbé a megszerzett tudásukat a jelenlegi munkájukban.
A pályázat szerint akár 1 milliót és 500 ezret is nyerhetnek a diploma előtt álló és a diplomás fiatalok is.
Mennyire fontosak számukra az anyagiak? Hogyan tudnak tapasztalat hiányában is „bevágódni” egy állásinterjún és mit tud számukra nyújtani egy friss diplomásokat segítő program? Bán Zoltánnal, a MOL Magyarország HR vezetőjével beszélgettünk a pályakezdők igényeiről, a MOL-tanszékekről és a vállalat friss diplomás programjáról, a GROWWW-ról.
Összegyűjtöttük, mennyit lehet keresni friss diplomásként az idei év legnépszerűbb mérnöki képzésével.
Gazdaságtudományi szakon akár már 1,06 hónap alatt is találnak állást a pályakezdők, míg például jogászként majdnem három hónap is eltelhet az első munkavégzés kezdetéig. Összegyűjtöttük, hogy az egyes szakok diplomájával mennyi időbe telik elhelyezkedni a frissen végzett hallgatóknak.
Mentor- és közösségi programok, extra juttatások – több nagyvállalatnál ilyen támogatást kapnak munkahelyi beilleszkedésükhöz és karrierindításukhoz a pályakezdők. A téma pedig nagyon is aktuális, hiszen a legtöbb egyetemen már megvoltak a diplomaosztók, így az elmúlt néhány hétben több ezer egyetemista lépett ki a "való életbe":
Munkakörnyezet, munkatársak, felettesek, egyéb juttatások – ezek a szempontok mind felmerülnek az álláskereséskor, de a jelenlegi infláció, az emelkedő albérlet- és élelmiszerárak miatt érthető, hogy a munkavállalókat minden korábbinál jobban érdekli, mennyit fognak keresni. És ez igaz a pályakezdőkre is.
Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.