#felsőoktatás_finanszírozás

Felsőoktatás Eduline

Palkoviccsal egyeztettek a felsőoktatási dolgozók: javaslatot dolgoznak ki a bérek rendezésére

Szerdán többek között a felsőoktatás fenntartóváltásáról és finanszírozásáról, illetve az egyetemi bérekről egyeztetett az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minisztere és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ). A szakszervezet elnöke az Eduline-nak elmondta: jelentősen megemelt, differenciált bérekre van szükség, és a nem oktató alkalmazottak fizetését is rendezni kell. Az FDSZ javaslatot dolgoz ki.

Felsőoktatás MTI

Magánbefektetőkre lenne szükségük az egyetemeknek és főiskoláknak

A felsőoktatási intézmények központi finanszírozása ugyan továbbra sem elegendő, a magánbefektetők bevonása azonban csak ott lehet sikeres, ahol a képzés kapcsolódik az ipari eredményekhez - mondták a Napi Gazdaságnak egyetemi rektorok, akik szerint a finanszírozásban a jelenleginél sokkal nagyobb arányban van szükség a magán (nem közösségi) forrásokra.

Felsőoktatás MTI

Odacsapott a Corvinusnak a minisztérium: "ez csak hangulatkeltésre jó"

Csökkent a felsőoktatás költségvetési kiadásának GDP-hez viszonyított aránya 2012-13-ban a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Nemzetközi Felsőoktatási Kutatóközpontjának stratégiai helyzetértékelése szerint. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI kérdésére a tanulmányban foglaltakra úgy reagált: a felsőoktatási intézmények összesen 480-490 milliárd forintból gazdálkodtak a 2013-as évben, ez a GPD 1,5-1,6 százaléka.

Felsőoktatás MTI

Kik a felsőoktatási változások legnagyobb vesztesei?

Nem az intézményrendszer összetételén kell változtatni, hanem a vidéki főiskolák helyzetére kell átfogó megoldást találni - egyebek mellett ezt tartalmazza a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Felsőoktatási Kutatási Központjának stratégiai helyzetértékelése, amely kitér arra is, hogy tudatos stratégiával lényegesen növelni lehetne a nálunk tanuló ázsiai és afrikai diákok számát is.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.