Azok a pedagógusok maradhattak ki az év végi jutalomból, akik „fegyelmit kaptak”
Azok közül, akik nem részesültek év végi jutalomban, sokan nem is tudták, hogy korábban fegyelmit kaptak.
Azok közül, akik nem részesültek év végi jutalomban, sokan nem is tudták, hogy korábban fegyelmit kaptak.
Tetőket letépő vihar volt hétfőn, a Pázmány Péter katolikus Egyetem pszichológia tanárai ellen pedig fegyelmi eljárás indult a HVG-n megjelent azonos párok egyenrangúságát kifejtő publikáció kapcsán.Összeszedtük, mik történtek ezen a héten.
Ötven hallgató ellen indított fegyelmi eljárást a Budapesti Corvinus Egyetem, az egyik oktatónak ugyanis gyanús lett az egyik évközi vizsga eredménye. Két egyetemistáról kiderült: mások helyett írták meg az online tesztet.
Folyamatosan nő a fegyelmi eljárások száma az általános iskolákban - derül ki a Magyar Nemzetből.
Október végén lezárult a vizsgálat a Kürt Gimnáziumban azoknak a diákoknak az ügyében, akik beleköptek, folyadékot öntöttek és pénzérméket tettek azokba a pogácsákba, amiket a menekülteknek szántak – írja az Index. Van olyan diák, aki nem folytatja tanulmányait az iskolában.
„A homoszexuálisok gusztustalan módon és mocskosan élnek” – ezt mondta 16 éves tanítványainak egy londoni pedagógus.
Rabszolgás számtanpéldák miatt támadt gondja kilenc tanárnak az Egyesült Államokban: afroamerikaiak egy szervezete...
Ököllel arcon ütötte tanárát egy diák hétfőn a makói Galamb József Szakképző Iskolában.
Az amerikai tanárnő felnőtteknek szóló videókat és képeket kínált a site-okon.
Kártyajátékkal ütötték el az időt az egyik Valcea megyei iskola tanulói, mert a tanáruk késett.
Újabb iskolai botrány robbant ki Ausztráliában: egy középiskolai tanárnő ellen négy diák szülei tettek panaszt...
Több brit és amerikai diák került bajba az elmúlt hónapokban, mert tanáraiknak nem tetsző videót tettek közzé a...
A felsőoktatási felvételi megújításának fontos eleme, hogy a többletpontok rendszerét kiszervezték az egyetemeknek, amelyek így maguk dönthetik el, mit és hány ponttal jutalmaznak. A listákban egészen furcsa jogcímek is feltűnnek.