Képgaléria: így gyülekeztek az egyetemisták 1956-ban a Műegyetem udvarán
Közel 70 évvel ezelőtt 1956. október 23-án kezdetben békés tüntetés céljából kezdtek gyülekezni az egyetemisták az akkori Műegyetem udvarán Budapest XI. kerületében.
Közel 70 évvel ezelőtt 1956. október 23-án kezdetben békés tüntetés céljából kezdtek gyülekezni az egyetemisták az akkori Műegyetem udvarán Budapest XI. kerületében.
Több mint 100 ezer forintot spórolhatnak a felsőoktatásban tanulók, ha igénylik a csomagot.
A múlt század egyetemi életébe pillantunk vissza: hogyan éltek, tanultak és szórakoztak a magyar hallgatók 40, 60 vagy akár majdnem 100 évvel ezelőtt? A Fortepan archívumából olyan fotókat válogattunk össze, amelyek megmutatják, mennyire másképp néztek ki a korábbi generációk egyetemista évei.
A Felvi vizsgálati eredményei szerint a középiskolából az egyetemre való átállás még a legjobb tanulókat is kihívás elé állíthatja.
A Nézőpont Intézet szerint az egyetemisták nagy része elégedett a magyar felsőoktatás színvonalával, azonban Brüsszel gondot okoz a mobilitási lehetőségekben.
Komoly problémákat okoz a hallgatóknak a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem átszervezése, amelynek következtében túlzsúfolt órákról, kevés férőhelyről és szervezési káoszról számoltak be.
800 egyetemista igyekszik csökkenteni a továbbtanulásban való lemorzsolódást.
Frissen felvételiztetek, és most először léptek be az egyetemi élet sűrűjébe? Összeállítottunk nektek egy kisokost annak érdekében, hogy könnyebben eligazodjatok a kreditek, ZH-k és szabválok világában.
Budapest belső kerületeiben már ritkán lehet havi 100 ezer forint alatt kiadó szobát találni.
Nyári munka, spórolás, utazás – ezek most a legfontosabb tervek a hallgatók körében.
A ponthatárok kihirdetése után eldől, ki hol kezdheti meg tanulmányait szeptemberben – sokak számára azonban ezzel egy újabb kihívás következik: sürgősen lakhatást kell találniuk, méghozzá egy egyre dráguló albérletpiacon.
A HÖOK legújabb felmérésre rámutat, hogy a hallgatók szerint még év közben is gyakoriak az intézményi tájékoztatás hiányosságai és a váratlan módosítások az egyetemeken.
A jövő királynői ma már nemcsak palotákban nevelkednek, hanem nemzetközi iskolákban, világhírű egyetemeken, sőt: néha a tengerentúlon is. Spanyolországtól Norvégián át Hollandiáig utánajártunk, hogyan tanulnak azok, akik egy nap Európa trónjait foglalják el.