"Füstöt" és "varázsdohányt" árultak egy iskola mellett Nógrádban
A vásárlók között gyerekek is voltak.
A vásárlók között gyerekek is voltak.
Az amerikai hadügyminiszter viccesnek találta, hogy az óvodáskorú gyerekeknek szánt aranyos teknős drogbűnözőkre lő egy helikopterből.
Akkor derült fény a dealerekre, amikor az egyik vevőjük rosszul lett egy füves cigarettától.
Közel 1 millió forintot is elkölthettek a diákok a drogkereskedőknél.
Pedig az iskolások körében is népszerűek a dizájner drogok.
A 18 éves fiatal titkosított oldalakon keresztül Hollandiából rendelte a kábítószert, amit aztán barátai és ismerősei között terjesztett.
Heti rendszerességgel adott el különböző drogokot saját iskolájában a kiskunfélegyházi diák.
Kábítószer-kereskedelem miatt vádat emeltek a egy húszéves egyetemista lány ellen, mert extasytablettát árult egy pécsi szórakozóhelyen tavaly februárban - tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.
2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.