#dr._Mezey_Barna

Felsőoktatás Edupress

Új rektor az ELTE-n

Új rektort választott március 22-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem: a Szenátus 27 igen és négy nem szavazattal dr. Mezey Barna tanszékvezető egyetemi tanárt támogatta. Az Állam- és Jogtudományi Kar korábbi dékánja a köztársasági elnöki kinevezést követően augusztus 1. napján foglalhatja el székét, megbízása pedig 2014. július 31-ig tart. Mezey dr. Hudecz Ferencet váltja a poszton, aki idén is elindult ugyan a rektori székért, ám a folyamat közepén visszavonta pályázatát - tudta meg az Edupress az intézménytől.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.