Cigány vándorasztalost kértek fel a Notre-Dame restaurálásához
Rostás Árpád dolgozott már a Karmelita kolostorban, bölcsőt készített Katalin hercegné lányának, de a versailles-i kastélyban és a Louvre-ban is megfordult.
Rostás Árpád dolgozott már a Karmelita kolostorban, bölcsőt készített Katalin hercegné lányának, de a versailles-i kastélyban és a Louvre-ban is megfordult.
Idén már 65 ezer forintot kell fizetni azért az íróasztalért, amelyet tavaly nyáron még 30-50 ezer forintért meg lehetett venni – több tízezer szülő szembesül majd ugyanezzel, amikor néhány hét múlva, már az iskolakezdésre készülve elkezdi nézegetni a bútorboltok kínálatát. Az alapanyaghiány, a fuvarköltségek és az ukrajnai háború miatt kilőttek a bútorárak, ez pedig sok családnál a tanévkezdés előtti kiadásokat is megdobja.
Rózsafa, emlékkönyv, egyedi, kézműves apróság – ilyen, és ehhez hasonló ajándékokkal készülnek az érettségi előtt álló, ballagó diákok az osztályfőnöknek. Vannak olyan iskolák, ahol minden pedagógus kap valami kis apróságot, de arra is akad példa, ahol nem szokás az ajándékozás.