#baja

Közoktatás Eduline

43 tanárt jelentett fel a bajai szakközép egykori igazgatója

Valótlan adatokat vezetett fel egy bajai osztályfőnök a naplóba, amiért az igazgatótól figyelmeztetést kapott. Ezután a tantestület leszavazta az intézményvezetőt, mondván ő utasította az osztályfőnököt, hogy nem megtartott órákat is osztályozzon. A lefokozott egykori igazgató most 43 kollégáját perli becsületsértés miatt.

Közoktatás Edupress

Baján lesz jövőre az EFOTT

Az EFOTT Menedzsment döntése alapján 2009. július 14-19. között Baján, a Petőfi-szigeten lesz az év legnagyobb hallgatói bulija, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, az EFOTT - közölte az Edupress-szel Dajka Zoltán, a rendezvény főszervezője.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.