12 szőlőszem az asztal alatt – így várják más országokban az újévet
A lencse és a bab sok pénzt hoz a házhoz, a malac kitúrja a szerencsénket, ellenben a hal és a csirke elúszik vele vagy elkaparja azt.
A lencse és a bab sok pénzt hoz a házhoz, a malac kitúrja a szerencsénket, ellenben a hal és a csirke elúszik vele vagy elkaparja azt.
Röpdogát írtok az első órán, az összes közlekedési lámpa pirosra vált, amikor épp késésben vagytok és még az eső is esik. Ekkor juthat eszetekre, hogy ez nem egy átlagos péntek, hanem péntek 13.
Piros bugyi, lencseevés és takarítási tilalom – mit lehet és mit nem szabad tenni újévkor. Összegyűjtöttük az újévi babonákat.
Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.