Nemsokára kiderülhet, elég hatásos-e a Moderna oltása az óvodásoknál
Márciusra lehetnek meg a Moderna-vakcina klinikai vizsgálatának eredményei. Azt tesztelik, hogyan hat az oltás a 2-5 éves gyerekekre, vagyis nagyjából az óvodás korosztályra.
Márciusra lehetnek meg a Moderna-vakcina klinikai vizsgálatának eredményei. Azt tesztelik, hogyan hat az oltás a 2-5 éves gyerekekre, vagyis nagyjából az óvodás korosztályra.
A Központi Statisztikai Hivatal 2021-es adatai alapján valamivel több mint 646 ezer 5 és 11 év közötti gyerek él Magyarországon.
Elkezdődött az 5-11 év közötti óvodások, iskolások oltása.
Az oltási akcióhét első három napján már 6 ezer 12-17 éves gyerek oltását kérték a szülők - közölte a kormányzati oldal.
A Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese szerint bármikor megérkezhet az engedély az ötévesnél nagyobb óvodások, iskolások oltásához.
Az 5 és 11 év közötti óvodások, iskolások közel tíz százaléka már meg is kapta az első adag Pfizert az Egyesült Államokban.
Sok helyen még órarend sincs, ahol viszont van, ott sok esetben sokkoló óraszámokkal kellett szembesülniük a tanulóknak és a szüleiknek is. Részben a mindennapos testnevelés miatt iskolák tucatjaiban indul a tanítás 0. órával, ami után a diákok még 6-7-8, esetenként, felsőbb évfolyamokban akár 9 órát is végigülnek.