Műveltségi teszt: ki tudjátok egészíteni a közmondásokat?
Az alábbi népies, olykor tréfás közmondások kipontozott részére írjátok be az odaillő szót. A közmondások után pedig megadjuk azok jelentését is.
Az alábbi népies, olykor tréfás közmondások kipontozott részére írjátok be az odaillő szót. A közmondások után pedig megadjuk azok jelentését is.
Az alábbi szavakat ma már nemigen használjuk, de régen különféle mérésekhez alapul vett mennyiségeket jelöltek. Ti tudjátok, melyiket mihez használták?
Alábbi totónk mindegyik latin kifejezésében szerepel az „a”, „ab” vagy az „ad” elöljáró. Tudjátok a kifejezés pontos jelentését?
Tudjátok, hogy az alábbi szavak mely nyelvekből származnak?
Ha ismeritek a tájszavakat, az alábbi kérdésekre adjátok meg a helyes választ!
A világ minden részén szeretnek az emberek táncolni. A helyi táncok aztán gyakran világhódító útra indulnak, a nevükkel együtt. Tudjátok, hogy melyik országból erednek a híres táncok?
Szeretitek a találós kérdéseket?
Vajon mai nyelvünkben hány színt tudunk külön szóval megnevezni? Régen több színnevet használtak, mint mi?
Most kiderül, hogy mennyire vagytok jártasak a régi mesterségek és foglalkozások neveiben.
Többféleképpen is neveznek egy-egy állatot a magyar nyelvterület különböző vidékein. Milyen állat népnyelvi nevét takarják az alábbi tájszavak?
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.