Már nemzetközi érettségit is lehet tenni az SZTE gyakorlóiskolájában
Ez az első dél-magyarországi intézmény, ahol erre szeptembertől lehetőség van.
Ez az első dél-magyarországi intézmény, ahol erre szeptembertől lehetőség van.
Aranyérmet szereztek egy dániai robotépítési és programozási verseny az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola diákjait – vakvezető robotkutyát terveztek.
Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.