A Magyar Orvosi Kamara is beállt a sztrájkoló tanárok mellé
A Magyar Orvosi Kamara is támogatja a tanárok hétfői sztrájkját – ezt közölte a szervezet elnöksége a Facebookon.
A Magyar Orvosi Kamara is támogatja a tanárok hétfői sztrájkját – ezt közölte a szervezet elnöksége a Facebookon.
Még mindig inkább külföldre terveznek a pályakezdő orvosok, az egyetemi képzésen is akadnak megoldandó problémák.
Jó ötletnek tartják a Magyar Orvosi Kamara által javasolt iskolai egészségtan-oktatást az Eduline olvasói.
A kötelező egészségtan-oktatás haladéktalan bevezetését kéri a kormánytól a Magyar Orvosi Kamara, amely szerint „a lakosság egészségtudatosságának és képzettségének hiánya nemcsak veszélyeztető, de jelentős gazdasági terhet is eredményező negatív társadalmi tényező”.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint minden eddiginél nagyobb bérfeszültséget generál az, ha megvalósul a kezdő szakorvosoknak szánt ösztöndíjprogram.
Ha már most is úgy érzed, hogy az egyetemen mindenki egy titkos nyelven beszél, nem vagy egyedül. Kredit, passziválás, szeminárium, UV – ismerős szavak, mégis sok a kérdőjel? Ebben az egyetemi ABC-ben sorra vesszük azokat a fogalmakat, amelyekkel előbb-utóbb minden hallgató szembesül.