Az SZTE hallgatóinak tartott szemináriumot Karikó Katalin
Karikó Katalin 1973-ban kezdte el szegedi tanulmányait biológus szakon, most egykori egyetemén tartott szemináriumot.
Karikó Katalin 1973-ban kezdte el szegedi tanulmányait biológus szakon, most egykori egyetemén tartott szemináriumot.
A magyar tudóst kedden értesítették arról, hogy társaival közösen megkapta a fizikai Nobel-díjat.
Az esélyesek között volt Karikó Katalin, magyar kutatóbiológus is, de a díjat végül az aszimmetrikus organikus katalízis felfedezéséért ítélték oda.
A hőmérséklet és az érintés érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért két tudós, az amerikai David Julius és az Egyesült Államokban élő, libanoni születésű Ardem Patapoutian kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
Október 4. és 11. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertes Stockholmban, az esélyesek között van Karikó Katalin biokémikus, kutatóbiológus, a koronavírus elleni mRNS-alapú vakcina egyik fejlesztője is.
2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.