#Kalina_Gergely

Felsőoktatás Czervan Andrea

Itt a feketeleves: a rászoruló hallgatók támogatásán kell spórolnia az ELTE-nek

Harminc-negyven százalékkal kénytelen csökkenteni a hallgatók szociális támogatására fordított összeget az Eötvös Loránd Tudományegyetem - bár az intézmény hallgatói létszáma nem változott, az emberierőforrás-minisztérium a korábbinál jóval kisebb összeget ítélt meg az egyetemnek, amely több hete jelezte a tárcának a problémát, választ azonban egyelőre nem kapott. Nem csak az ELTE-n jelent problémát a hallgatói juttatások kifizetése.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.