Két éremmel tértek haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról
A magyar csapat egy aranyérmet, egy ezüstéremet és egy dicséretet is szerzett.
A magyar csapat egy aranyérmet, egy ezüstéremet és egy dicséretet is szerzett.
Egy ezüst- és két bronzérmet szerzett a magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián, amelyet idén Szingapúr szervezett, de a koronavírus-járvány miatt a versenynapokat online tartották. A legjobb eredményt az Óbudai Árpád Gimnázium végzőse szerezte – ő már tavaly nyáron, a közép-európai informatikai diákolimpián is ezüstérmet kapott.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.