Tanárnak készülsz? Ez a pályázat érdekelhet
Pedagógusok, tanári csoportok, szakmai munkaközösségek, illetve pedagógusképzésben részt vevő hallgatók újszerű és kreatív módszertani ötleteit várják a Tempus Közalapítvány Digitális Módszertárába.
Pedagógusok, tanári csoportok, szakmai munkaközösségek, illetve pedagógusképzésben részt vevő hallgatók újszerű és kreatív módszertani ötleteit várják a Tempus Közalapítvány Digitális Módszertárába.
A Debreceni Egyetem és az IT Services Hungary Kft. közös együttműködése eredményeként szeptembertől két olyan informatikai specializáció indul, mely magas színvonalú, naprakész ismereteket nyújt, és ezáltal végzés után növeli a hallgatók elhelyezkedési esélyeit.
Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.