Pert vesztett a szegedi egyetem veterán HÖK-elnöke
Jogerősen is pert vesztett a hosszúra nyúlt szegedi hallgatói önkormányzati karrierjéről elhíresült Török Márk a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) ellen – tudta meg a Magyar Nemzet.
Jogerősen is pert vesztett a hosszúra nyúlt szegedi hallgatói önkormányzati karrierjéről elhíresült Török Márk a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) ellen – tudta meg a Magyar Nemzet.
Levélben szólítja fel a Szegedi Tudományegyetem összes dékánja Török Márk EHÖK elnököt, hogy ne menjen bíróságra és fogadja el, hogy el kell hagynia az EHÖK elnöki posztját a négy éves időkorlát túllépése miatt.
Mint szerdán kiderült, könnyen lehet, hogy távoznia kell a szegedi hallgatói életben 12 éve szerepet vállaló Török Márk EHÖK-elnöknek egy őszi új jogszabály miatt. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat szerint viszont még nem járt le Török ideje, bíróságra is mennek, ha kell.
Török Márk 2004-ben kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen, kisebb megszakításokkal azóta folyamatosan vezető pozícióban volt a hallgatói önkormányzatban. Egy becsempészett törvénymódosítás viszont szeptember óta tiltja, hogy valaki négy év höközés után is maradhasson, őt pedig a szabály érvénybe lépése után választották meg. Minden véget ér egyszer?
Eltérő javadalmazásban részesülnek a hallgatói önkormányzatok vezetői a felsőoktatási intézményeknél, ahol ösztöndíj formájában kapnak juttatást munkájukért - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.