Több száz nő vehet részt idén ingyenes informatikai képzésen
Idén is indul informatikai képzés nőknek - idén 430 helyet hirdettek.
Idén is indul informatikai képzés nőknek - idén 430 helyet hirdettek.
Ének-zene tanár, közgazdász, katona, jogász, építészmérnök, sőt fogtechnikus is tanult már náluk, mindannyiukból programozó lett - rövid, intenzív képzések elindításával reagált az egyre komolyabb informatikushiányra a Green Fox Academy, amelynek alapítói saját bőrükön érezték, hogy túl kevés a programozó a munkaerőpiacon. De vajon hogyan lehet négy hónap alatt programozóvá válni, és milyen lehetőségeik vannak a frissen végzetteknek? Zakar-Kovács Evelint, a Green Fox Academy marketing- és kommunikációs vezetőjét kérdeztük.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.